|
Jethro Tull
Mike Thrawn 2006.12.15. 22:07
 1967-ben alakult angol zenekar.
Eredeti felállás: Mick Abrahams gitár;
Ian Anderson ének, fuvola, gitár;
Clive Bunker dob;
Glenn Cornick basszusgitár
"Túl öreg a rock & rollhoz, túl fiatal a halálhoz"
Az együttes nevét egy XVIII. századi angol földművestől kapta. Jethro Tull mezőgazdasági reformokat vezetett be, megalkotta az első vetőgépet, és írt egy könyvet "Hogyan kell lovakat és nemesebb paripákat dresszírozni, s más tudnivalók az állattenyésztés és mezei gazdászat tudományából" címmel. A zenekar egyik alapítója, énekes-fuvolás-gitárosa: Ian Anderson 1947. október 8-án született. A rock skót koboldja pályafutását a 63-ban alakult Blades-ben kezdte. Itt ismerkedett meg jó néhány későbbi zenésztársával. Néhány hasonló próbálkozás: The John Evan Band és a John Evan's Smash után 1967 novemberében hozta létre a ma is létező rockegyüttest. Eleinte főleg bluesos számokat játszottak, sok egyéni ötlettel fűszerezve a már bevált formákat. Nevük az angol rádióban gyakran hangzott el, a lemezlovasok szívesen játszották számaikat. Első lemezük különleges hangzása, az elektronikus és főleg az akusztikus hangszerek, különösen a fuvola hangja új színt hozott a már akkor is tarka rockvilágba. 68 decemberében megvált az együttestől Mick Abrahams, aki rövid életű, de igényes zenét játszó zenekarokat hozott létre, majd szólókarrierbe kezdett. Helyére a kiváló gitáros, Martin Lancelot Barre (1946. nov. 17.) került. A második lemeztől kezdve Anderson átvette a totális irányítást. A különleges, különc öltözködésű, hanyag skót ifjú koncertjeiken bontakozott ki igazán. Progresszív, kidolgozott zenéjüket pompás showelemekkel díszítették. Ezek közé tartozott az is, amikor a frontember Anderson úgy énekelt, hogy száját nem vette le a fuvoláról. Ettől különös, bizarr hangok keletkeztek. A kellemes és képzett hangú énekes és virtuóz fuvolás nagyon ügyesen játszott az akusztikus gitárján is. Egymást követték a jobbnál-jobb lemezek. Bár a zenekar soraiban egyre több lett a tagcsere, ez nem rontott albumaik, koncertjeik magas színvonalán. Az 1971-es Aqualung-on a két lemezoldal külön címet is kapott. Ebből a második címe: God. Vallási nézetek és vélemények - Ian Anderson addig ismeretlen, bölcs gondolatai - találhatók ezen az oldalon. Ekkor már billentyűs is játszott az együttesben - John Evan, aki régi ismerőse volt Andersonnak, hiszen annak idején Evan volt a főnők. ettől fogva nem volt megállás a rockban. 72-ben koncept albumot készítettek - Thick As A Brick (Ostoba, mint egy tégla) címmel:
"Hadd meséljek neked életed történeteiből,
A kés vágásáról és döféséről,
A fáradhatatlan Elnyomásról,
A beplántált bölcsességről, a vágyról, hogy ölj,
Vagy, hogy megöljenek. Hadd énekeljek vesztesekről,
Akik az utcán fekszenek, mikor az utolsó busz elmegy.
A járdák üresek: a csatorna vörösen hömpölyög,
Míg a bolond köszönti istenét az égben." A szöveg megírásában Gerald Bostock, a mindössze 8 éves írópalánta is részvett. A kemény, bíráló szöveg miatt be is tiltották ezt a lemezt. Ez a mű különös gonddal készült, és az együttes egyik remekműve lett. A keretet az akusztikus versikék alkotják, melyek között külön-külön és együtt is megmutatják a Tull-tagok, hogy mire képesek. A következő évben ismét koncept alkotással, az A Passion Play-el jelentkeztek. Ismét nagyon komoly, összetett jelentést hordozó szövegek készültek, és a zene még tökéletesebb lett - szinte már klasszikus szerkesztettségű. A Passion play egyik érdekessége egy verses mese a nyúlról, amely elvesztette a szemüvegét. Ezektől a korongoktól a Tull-sound megváltozott, és ezt a változást nem minden rajongó fogadta egyértelmű örömmel. A zenekarok életében mindig vannak rosszabb időszakok, a Tull-nál ez 1974-ben volt soron, amikor a rajongóbázis nem akarta befogadni az új törekvéseket. Anderson ekkor írta meg a War Child című film zenéjét. Az ezt követő LP-k mind az akusztikus, mind az elektronikus Tull-sound kellékeit tartalmazták: Minstrel In The Gallery, Songs From The Wood. A 76-os lemez dupla borítóján eredeti újítás, egy képregény látható, amely a lemez tartalmát - Ray Lomas történetét - mutatja be. Az évtized végére zenéjükbe sikeresen olvasztották be a főleg kelta eredetű népzene elemeit. E kísérlet nagyszerű eredménye lett a Stormwatch. A következő évtizedben előtérbe kerültek az elektronikus hangszerek és a számítógépes hangzások - mindez a new wave hatása volt. Ennek ellenére továbbra is magas színvonalú, kidolgozott, az átlagot messze meghaladó alkotásaik voltak. 1983-ban Ian Anderson és a volt Amory Kane tag, Dave Pegg (1947. nov. 2.) is szólólemezt jelentettek meg. Pegg érdekessége, hogy nemcsak a Tull egyik állandó, oszlopos tagja, hanem a Fairport Convention basszusgitárosa is volt egyidőben. 1986-ban a már kissé öregedő Jethro Tull fellépett Budapesten, az MTK stadionban, és feledhetetlen perceket szerzett a hallgatóságnak. De feledhetetlen élményt nyújthatott Andersonnak az a magyar középtávfutó hölgy is, akiről a következő albumon megjelenő Budapest című dalban emlékezett meg. Az évtizedet a Rock Island zárta. Azután a kilencvenes években - a már szokásos kétéves szünet után - megjelent a Catfish Rising, amelyen Andersonék visszatértek a kissé nyersebb, blues-alapú rockzenéhez. De mindezeken túl egyelőre úgy néz ki, hogy a Tull nem tud kiöregedni a rockból, ahhoz pedig, hogy meghaljanak még mindig túl fiatalok. Az együttes rocktörténeti helyét elsősorban Anderson zsenialitása határozta meg. Szinte az egyetlen olyan progresszív banda, akik töretlen sikerrel alkottak több mint harminc éven át. Több mint 55 millió lemezt adtak el eddig, amelyekért harminc gyémántlemezt, nyolcvan platina és megszámlálhatatlan aranylemezt kaptak. A Jethro Tull mindíg tudott valami újat nyújtani rajongóinak a rock, jazz, az angol és kelta népzene zseniális ötvözetével
|
AJÁNLOM AZ OLDALT
