A zenekart 1985-ben három, a Berkeley zenei egyetemre járó hallgató alapította; John Petrucci, John Myung és Mike Portnoy. [ vicces hogy egyik koncertjükön játszot Pink Floyd is egyetemi csapatból jött létre :) ] Petrucci volt osztálytársa, Kevin Moore és az énekes Chris Collins csatlakozásával a zenekar a Majesty nevet vette fel. Collins-t később Charlie Dominici váltotta fel, a zenekar pedig felvette a Dream Theater nevet, egy kaliforniai színház neve nyomán.

A zenekar első lemeze, a When Dream and Day Unite 1989-ben jelent meg, és bár a zene nem hagyott kivánnivalót maga után, az album kevés port vert fel a sajtóban, és a kiadó nem várt pénzügyi problémák elé állította a csapatot, akik emiatt csak korlátozottan tudtak koncertezni. Dominici-t a koncertek egyike után elbocsátották soraik közül, személyes és zenei ellentétekre hivatkozva.

A csapat nemsokára megvált kiadójától is, és új énekes után nézett: több mint 200 ember került meghallgatásra, és a tagok végül a kanadai Kevin James LaBrie mellett döntöttek. Mivel a zenekarban már így is két John volt, Kevin Moore-ra való tekintettel LaBrie az első nevét elhagyva, James LaBrie néven szerepelt tovább. A zenekar hamarosan meg is jelentette második albumát az Images and Words-öt. Az album hatalmas sikert aratott a keményzenei körökben, hiszen tökéletes ötvözete volt a 70-es évek progresszív vonulatának és a modern metálnak; a lemez hamarosan aranylemez lett, a Dream Theater pedig, a Pull Me Under c. dal videóklipjének hála, bekerült a köztudatba.

A zenekar újult erővel vetette bele magát a zeneszerzésbe, és 1994 őszére el is készült a harmadik albuma, az 1994-es Awake. A felvételek során azonban sokként érte a zenekart Kevin Moore bejelentése, miszerint szeretne kiválni az együttesből és saját zenei projektjeivel foglalkozni. A tagok elmondása szerint a hír váratlanul érte őket, és bár megértették Moore döntését, a turnéra új billentyűst kellett keresniük: Első jelöltjük a Keyboard Magazine akkori évének egyik díjazottja, Jordan Rudess volt, aki azonban családi okokból inkább a Dixie Dregs turnéját választotta. A választás végül a KISS és Alice Cooper akkori turné-billentyűsére, Derek Sherinian-re esett. A turné sikere után Sherinian a stúdióban is csatlakozott a csapathoz.

A rajongók ekkorra már többször kérték a zenekart, hogy jelentesse meg egyik kiadatlan, "A Change of Seasons" c. dalát, amelyből az együttes már többször játszott részleteket koncerten. A kiadó a nyomásnak engedve, engedélyezte a zenekarnak a dal felvételét, amelyet a zenekar végül egy 20 perces szerzeménnyé bővített fel, és EP-ként jelentetett meg 1995-ben.

A következő album előtt a zenekar váratlan falakba ütközött a kiadó részéről: az EastWest megpróbálta a csapatot zeneileg egy fogyaszthatóbb, eladhatóbb irányba terelni, rövidebb és kevésbé komplex dalok segítségével, és többek közt Desmond Child bevonásával. A végeredmény Falling Into Infinity néven látott napvilágot 1997-ben, de a lemez mind kritikailag, mind kereskedelmileg megbukott. (A lemezt követő turné során a zenekar először látogatott el Magyarországra.) A csapat frusztráltságát jól jelzi, hogy Portnoy ekkor már az együttes feloszlatásán gondolkodott, bár ezt csak évekkel később ismerte be. Petrucci és Portnoy ekkor egy meghívásnak eleget téve a King Crimson-ból jól ismert Tony Levin-hez és a Dregs-szel azóta már nem turnézó Jordan Rudess-hez csatlakozva megalapította a Liquid Tension Experiment nevű progresszív instrumentális formációt. A projekt sikerét látva Rudess végül meghívást kapott a Dream Theater billentyűs posztjára – ez azonban sajnos Sherinian kényszerű távozásával kellett, hogy járjon.

A csapat ismét stúdióba vonult, de ezúttal zeneileg szabad kezet kapott a kiadótól, amit az Images and Words egyik dalának, a Metropolis Part 1: The Miracle and the Sleeper folytatásával használtak ki. Ezt a folytatást a zenekar már a Falling Into Infinity idejében megírta, azonban a kiadó túl hosszúnak itélte. A zenekar a 20-perces dalt végül egy komplett koncept-albummá fejlesztette ki, melynek története a reinkarnáció és egy tragikus szerelmi háromszög körül forog. Az album végül 1999-ben jelent meg, Metropolis, Pt.2: Scenes from a Memory címmel, hatalmas sikerrel. A zenekar ezután világkörüli turnéba kezdett, melynek végállomásán, a New York-i Roseland Ballroom-ban egy gigantikus, közel négy órás koncertet adtak (a koncert után Portnoy a színfalak mögött a kimerültségtől összeesett és kis híján korházba került), egyszer és mindenkorra bekerülve a stílus nagyjai közé.

Az album sikere és a hatalmas turné után a zenekar végül engedélyt kapott egy dupla album kiadására: 2002-ben megjelent a Six Degrees of Inner Turbulence. Az album különlegessége, hogy míg az első korongon öt dal található, addig a második lemez egyetlen 42 perces szerzemények lett szentelve, amely a maga nemében egy második koncept album – Portnoy elmondása szerint a dal a mentális problémák hat különböző fajtáját járja be. Az albumot követő turnén a zenekar szokatlan dolgot mutatott be: egy-egy kijelölt koncertjükön a Metallica Master of Puppets albumát adták elő, teljes egészében. (Később az évek során sorra került még az Iron Maiden: The Number of the Beast, a Pink Floyd: The Dark Side of the Moon és a Deep Purple: Made in Japan lemeze is.)

2003-ban a zenekar stílusa szokatlan fordulatot vett: a Train of Thought egy karcos, súlyos, sötét és kevésbé dallamos, klasszikus metal felépítésű album lett. A zenekar állítása szerint csupán három hét alatt írták meg az egész albumot, és bár sok rajongó tiltakozott a radikális váltás ellen, a rajongótábor jelentősen kibővült, hiszen sok olyan metal-rajongó kapta fel a fejét az album hallatán, akiknek a korábbi Dream Theater munkák túl bonyolultak voltak. A turné során a zenekar nagy sikerű koncertet adott a híres tokiói Budokan arénában, melyről koncert dvd is készült.

A turné befejezése után, 2005-ben az együttes elkészítette nyolcadik albumát, az Octavarium-ot. Az album, bár valamennyire visszatért a dallamosabb stílushoz, jóval könnyebben emészthető dalokat is tartalmazott, valamint egy 24-perces zárótételt, amely, mint az album többi része, rengeteg rejtett utalást tartalmaz, elsősorban az 5-ös és 8-as számokra, valamint az élet folyamatos, ciklikus ismétlődéseire: Az Octavarium az együttes 8. lemeze, 8 dal-t tartalmaz (A Six Degrees a 6. volt és 6 dalt tartalmazott, valamint a címben a Six jelentése hat, a Train of Thought a 7. volt és 7 dalt tartalmazott), a Dream Theater 5-tagú, de összesen 8 tagja volt, '85-ben alakult, 8 albuma és 5 koncertlemeze jelent meg stb. A zenekar a turnéja során immár negyedszer látogatott hazánkba, nagysikerű koncertet adva a Petőfi Csarnokban. Az együttes 2005 nyarán csatlakozott továbbá a Megadeth-ből ismert Dave Mustaine által szervezett Gigantour koncert-sorozathoz is.

A 2006-os észak-amerikai turné végállomása április 1-jén a New York-i Radio City Music Hall koncertermében tartott nagyszabású finálé volt, amelyen egy szimfonikus zenekarral kibővülve játszott az együttes, 20 éves fennállását ünnepelve. Az előadás felvétele később a Score című dvd-n jelent meg.

2007-ben lemezkiadót váltott a zenekar és átszerződtek a Roadrunner Records-hoz. A Systematic Chaos című albumuk 2007. június 5-én jelent meg. A Dream Theater a cd megjelenésének másnapján viszonylag rövid, alig 2 órás koncertet adott a Petőfi Csarnok szabadtéri színpadán. Ötödször léptek fel Magyarországon, az előzenekar pedig a Dream Theater korábbi énekesének Dominici nevű saját csapata volt.

Forrás : wikipédia