thrawn
Menü
 
Bejelentkezés
Felhasználónév:

Jelszó:
SúgóSúgó
Regisztráció
Elfelejtettem a jelszót
 
Oldalak amikmegérdemlik az említést
 
Novellák
Novellák : Részeg északa

Részeg északa

Mike Thrawn  2007.12.12. 23:25

Hősünk életének első piálása !

Egyszer nem is olyan rég

2006. dec. 31 én 9 óra tájban a csapókertbe 4 ifjú világát élte.

Melyet némi mennyiségű alkohollal elegyített.

Ám ennek lettek bizonyos következményei.

Pl.: az egyik fiú felhívott rengeteg  lányt a telefonjáról hogy boldog újévet és egy kedves perverz dolgot kívánjon neki.

A másik fiú ennél cselesebb volt csak egy lányt hívott fel.

Ám azzal a lánnyal valamiért azóta sem beszél.

Volt egy másik aki a barátja hajráfját használt frizbinek.

A negyedik pedig egy elhasznált tüzi játoékot akart meggyújtani.

Így mentek mendegéltek

míg olyan részegek nem lettek hogy inkább vissza idúltak.

Ám sajnos az alkohol miatt nem nagyon tudtak járni.

Az egyik ifjú titán emiatt törte bokáját.

Eme Fiú legyen most a mi hősünk !  El is indult a már úgyszint részegbarátjánk lakására, ahol az igencsak józan szülők várták

a  négy alkeszt.

Mikor hősünk beért a házba

amit mellesleg később igen csak hányással tisztított.

A szülők kérdezték tőle: hol a többi?

Mondja az ifjú : áagűalsdgmaákghanáúfghanfhnaf jifknfknhaá ajiháfn.

Az az : nem tudom.

Miután meg került a többi

akik csak kicsivel voltak jobb állapotban

berakták hősünket a kádba,

hogy ott pihenje ki hősi menetének fáradalmait

( és hogy lemossák róla a hányást ).

Hősünket Taxi vitte haza

majd másnapreggel

mikor észre vette hogy az alkohol már nem fog rajta

és a  lába fáj.

Bement a kórházba ahol közölték vele hogy ittas állapotban eltörte a haránt csontját

ám Hősünk 6 hét múlva ismét

felépülve

egéségesen

elment piálni !

 

THE END

 

?

 
Clock
 
Hány és hány
Indulás: 2006-01-26
 

A Múzsa, egy gruppi élményei a színfalak mögött :)    *****    Madarak és fák napjára új mesével vár a Mesetár! Nézz be hozzánk!    *****    Rosta Iván diplomás asztrológus vagyok! Szívesen elkészítem a horoszkópodat, fordúlj hozzám bizalommal. Várom a hívásod!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, egyéb épületek szigetelését kedvezõ áron! Hívjon! 0630/583-3168    *****    Ha te is könyvkiadásban gondolkodsz, ajánlom figyelmedbe az postomat, amiben minden összegyûjtött információt megírtam.    *****    Nyereményjáték! Nyerd meg az éjszakai arckrémet! További információkért és játék szabályért kattints! Nyereményjáték!    *****    A legfrissebb hírek Super Mario világából, plusz információk, tippek-trükkök, végigjátszások!    *****    Ha hagyod, hogy magával ragadjon a Mario Golf miliõje, akkor egy egyedi és életre szóló játékélménnyel leszel gazdagabb!    *****    A horoszkóp a lélek tükre, nagyon fontos idõnként megtudni, mit rejteget. Keress meg és nézzünk bele együtt. Várlak!    *****    Dryvit, hõszigetelés! Vállaljuk családi házak, lakások, nyaralók és egyéb épületek homlokzati szigetelését!    *****    rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com - rose-harbor.hungarianforum.com    *****    Vérfarkasok, boszorkányok, alakváltók, démonok, bukott angyalok és emberek. A világ oly' színes, de vajon békés is?    *****    Az emberek vakok, kiváltképp akkor, ha olyasmivel találkoznak, amit kényelmesebb nem észrevenni... - HUNGARIANFORUM    *****    Valahol Delaware államban létezik egy város, ahol a természetfeletti lények otthonra lelhetnek... Közéjük tartozol?    *****    Minden mágia megköveteli a maga árát... Ez az ár pedig néha túlságosan is nagy, hogy megfizessük - FRPG    *****    Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Why do all the monsters come out at night? - FRPG - Aktív közösség    *****    Az oldal egy évvel ezelõtt költözött új otthonába, azóta pedig az élet csak pörög és pörög! - AKTÍV FÓRUMOS SZEREPJÁTÉK    *****    Vajon milyen lehet egy rejtélyekkel teli kisváros polgármesterének lenni? És mi történik, ha a bizalmasod árul el?    *****    A szörnyek miért csak éjjel bújnak elõ? Az ártatlan külsõ mögött is lapulhat valami rémes? - fórumos szerepjáték    *****    Ünnepeld a magyar költészet napját a Mesetárban! Boldog születésnapot, magyar vers!