1953. május 15-én született Reading-ben a szigetország fegyházáról és rockfesztiváljáról ismert városban. Itt járt iskolába, helyi néptáncklubok tagja volt. 13 éves korában a szülei Essexbe költöztek. Nem sokkal ezután elköltözött otthonról, mivel nem jött ki a szüleivel: nem tetszett nekik a hosszú haja.

14 éves korában Sally nõvérével folf-zenei kettõst alkottak Sallyangie néven. Két kislemezt és egy albumot adtak ki, mérsékelt sikerrel. Mike 1968-ban létrehozta bátyjával a Barefoot együttest, ami nem volt hosszú életû. Néhány szerzeményüket Mike felhasználta a Tubular Bellsben. Majd röviddel késõbb csatlakozott Kevin Ayers együtteséhez. / Kevin Ayers and The Whole World / Sally egyébként csak 79-ben jelentkezett ismét önnálló folk-dalokkal.

1970-71-ben demó kazettáját a hanglemeztársaságok sorra elutasították, míg 1972-ben kapcsolatba lépett az akkor alakuló Virgin lemezcég munkatársaival, és õ készítette el a vállalat elsõ kiadványát a Tubular Bells-t. Ez az album óriási szakmai, és közönségsikert hozott. Közel 16 milliót adtak el belõle, s a rocktörténet egyik fontos nagylemeze. Több mint 2 évig a slágerlistákon szerepelt. 1974-ben Oldfield, Grammy-díjat kapott érte.

Oldfield elgondolása szerint a rock muzsikának ki kell törnie a három-négy perces idõtartam börtönébõl, hiszen képes arra, hogy akár 50 perces kompoziciókat is elbírjon.

Felfigyeltek a Tubular Bells-re az EXORCIST /ördögûzõ/ címü film alkotói és ez a zene lett késõbb a film aláfestõ zenéje. Második albuma a Hergest Ridge már nem aratott nagy sikert, ám az 1975-ös Ommadawn a Tubular Bells-hez hasonlófogadtatásban részesült.

Oldfield lemezeire az óta is az elsõ albumok stílusjegyei jellemzõek, bár mindig az aktuállis divat jegyében készülnek dalai. 1979-ben nagyszabású turnéra indult, s bár majdnem minden koncert teltházas volt, a hatalmas költségek miatt a kiadások jóval meghaladták a bevételt. Így a lelkes közönség ellenére milliós adósságokba került. A turné részletei Exposed címmel láttak napvilágot. Az adósságot csak a Platinum megjeletetésével sikerült kifizetni. Ezt az albumot a kritika “Oldfield kezdõknek” jelzõvel illette. Mike új szerkesztési elvet vezetett be: a lemez / kazetta A oldalán egy hosszú szám volt, a B oldalon pedig négy rövidebb. Itt jelentek meg elõször feldolgozások: pl Gershwin I Got Rhythm címû szerzeménye, Wendy Roberts lágy hangjával. Ezután, 1980-ban következett a Platinum turné, jóval kisebb kiadásokkal.

A 70-es évek hosszabb lélegzetü darabjait fokozatosan elhagyta, majd az 1990-es albuma az Amarok óta ismét visszatért az 50-60 perces darabokhoz.

Legnagyobb közönségsikerét 1983-ban a Moonlight Shadow címû dallal aratta, mely a bírálói szerint csúfos megtagadtatása mindannak, amit a rockzene fejlõdése szempontjából a Tubular Bells és az Ommadawn jelentett.

1994-ben megjelent a The Songs Of Distant Earth album, amely szorosan kapcsolódik Arthur C. Clarke A távoli Föld dalai címû könyvéhez. Az írót annyira lenyûgözte a zene, hogy jegyzeteket írt a CD-borítóra, és elneveztek Mike Oldfieldról egy kisbolygót.